hotel, hotelek

HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. Kaszó Vadászház és Üdülő

 

„Somogy zöld szíve". Kiérdemelten kapta ezt az elnevezést a somogyi erdőrengeteg közepén helyet foglaló kicsiny község; Kaszó. A településen működő Vadászház, Üdülő és Sportcentrum látogatói páratlan szépségű környezetben pihenhetik ki a mindennapok fáradalmait.

Üdülőjük nem csak a turisták, illetve a vadászni vágyó látogatók számára kínál szállást. Nemegyszer szolgált már különféle rendezvények lebonyolításának rendkívül egyedi helyszínül úgy, mint esküvők, keresztelők, konferenciák, tréningek. Osztálykirándulások, illetve felkészítő táborok számára is ideális környezet.

Éttermükben igyekeznek a hagyományos ízek mellett, az erdő nyújtotta lehetőségeket kihasználva igazi ételkülönlegességeket varázsolni az asztalokra nap, mint nap.

A következő szolgáltatásokkal várják kedves vendégeiket:

  • feszített víztükrű kültéri medence,
  • fedett sportcsarnok,
  • kondicionáló terem,
  • biliárd,
  • csocsó,
  • asztalitenisz,
  • szauna,
  • masszázs,
  • relax szoba,
  • szolárium,
  • kerékpár bérlés,
  • horgászat,
  • lovas kocsikázás,
  • kisvasutazás,
  • hajtányozás,
  • túrázás,
  • piknikezés,
  • séta,
  • játszótér,
  • szalonna sütés,
  • focipálya.

A környező települések, városok: Zalakaros, Nagykanizsa, Nagyatád, Somogyszob, Lábod, Kaposvár.

HM Kaszó Erdőgazdaság Zrt. Kaszó Vadászház és Üdülő elérhetőségek:


Cím: H-7564 Kaszó, Kaszópuszta 1.
Tel: +36/82/445-818 vagy +36/82/352-065 - 156. mellék
Fax: +36/82/445-819
Email: hotel@kaszort.hu udulo@kaszort.hu

 

Ingyenes hirdetési lehetőség!!

Nyugat-Dunántúli Hegy- és Dombvidék

Fertőd - hotelek

Fertőrákos - hotelek

Kőszeg - hotelek

Sopron - hotelek

Zsira -fogadó

Döröske - nyaraló

Tét-Ürgehegy - Horgász és Lovastanya

Dunántúli Középhegység

Bakonybél - hotelek

Kisbér - hotelek

Sümeg - hotelek

Veszprém - hotelek

Écs

Alcsútdoboz

Dobogókő - hotelek

Esztergom - hotelek

Visegrád - hotelek

Dél-Dunántúl

Bonnya - Somogy kertje üdülőfalu

Csertő

Mánfa

Mohács

Pécsvárad

Pécs

Villány

Északi-középhegység

Villánykövesd

Diósjenő

Ecseg

Nőtincs

Terény

Szandaváralja

Kékestető

Mátrafüred

Mátraháza

Mátraszentimre

Parádfürdő

Erdőtelek

Dédestapolcsány

Eger

Eger-Szarvaskő

Noszvaj

Felsőtárkány

Kács

Miskolc-Diósgyőr

Zempéni-hegység

Jósvafő

Abányszántó

Erdőbénye

Hercegkút

Kéked

Komlóska

Sárospatak

Sárospatak-Végardó

Sátoraljaújhely

Tokaj

Vilyvitány

Győr

Hotel-Hotelek nyitólap | Adatvédelmi Irányelv | Budapesti hotelek | Panziók | Kastélyok - Kúriák | Wellness hotelek - Gyógyszállók | Kapcsolat/Linkcsere | Ingyenes hirdetési lehetőség |
weboldal készítés